Immáron másodízben tartottuk tanévnyitónkat a siklósi várban. Szeretnénk, hogyha ez hagyománnyá válna, hiszen a festői, történelmi környezet még ünnepélyesebbé teszi  a számunkra fontos eseményt.

Köszönetet szeretnénk mondani Siklós város vezetésének, polgármester úrnak, a siklósi vár vezetésének és dolgozóinak a segítségükért, és azért, hogy a siklósi várban vendégeskedhettünk valamint a Siklósi Ifjúsági Koncert Fúvószenekar közreműködését. Előadásukkal emelték az esemény fényét. 

A megnyitónk abban a tekintetben is különleges volt, hogy első ízben jelentek meg kadétjaink formaruhában, illetve a német nemzetiségi képzésben tanuló diákjaink német népviseletben. Fontos számunkra és büszkeséggel tölt el, hogy számtalan tanulónk vesz részt a polgárőrség illetve a történelmi hagyományőrzés munkájában, így polgárőreink és hagyományőrzőink is képviseltették magukat és színesítették a megnyitót. Köszönjük Kirchner Tibor és Bohár Ervin alelnök uraknak a segítségüket. Évnyitónkon beszédet és köszöntőt mondott Riegl Gábor polgármester úr, dr. Garamvári Gábor rendőrkapitány úr, dr. Váradi Krisztán a Mohácsi Tankerületi Központ főosztályvezetője. Köszönjük a biztató és méltató szavakat.