Négy év után idén újra angliai kirándulást szervezett a Siklósi Táncsics Mihály Gimnázium angoltanára,Tóth Márta tanárnő.

Az utazáson 39 diák és négy pedagógus vett részt.  Egy korai órában, 2019.szeptember 22-én indultunk el először Budapestre, majd egy átszállás után immár egy kényelmesebb busszal Ausztria irányába.

Az első nap az utazással telt el: késő este érkeztünk Metzbe ,  franciaországi szállásunkra. Másnap reggel irány Calais, ahol kompra szálltunk és áthajóztunk a brit szigetekre. 

Így indult el angliai kalandunk

Öt napot töltöttünk Angliában, ahol izgalmas és meseszép helyszíneken jártunk. Fényképeket készíthettünk világsztárokkal Madame Tussauds panoptikumában, sétálhattunk Boleyn Anna kastélyában és a Tower-híd belsejében. Megcsodálhattuk II.Erzsébet nyári rezidenciáját Windsorban, és megkóstolhattuk az angolok híres fish and chips-ét a Tower melletti téren. Közben megmutatta igazi arcát az angol időjárás, igazi zöld színét és meseházait az angol vidék, történelmi nevezetességeit London, Rochester és Canterbury.

A gyerekek együtt élték át ezeket a pillanatokat: főztek a mobil home-ban, futottak az eső elől, élvezték a kilátást a London Eye és az Emirates Air Lift magasságából.

Az utolsó előtti napunkra még jutott egy kis párizsi séta: Eiffel-torony, Louvre, Diadalív…ahogy az kell! Szuper hét volt, de nagyon elfáradtunk! Viszont, ha azt kérdeznénk a diákoktól, hogy holnap újra nekivágnának-e… szerintem mindnyájan igennel válaszolnának. Két év múlva – reméljük - újra elindulunk. Rajtunk nem fog múlni!