Az emelt szintű angol nyelv oktatásával egy már jól bevált képzési formát biztosítunk azoknak a tanulóknak, akik a rendes gimnáziumi tanterv elvégzésén felül szeretnék minél hatékonyabban elsajátítani az angol nyelvet, valamint szívesen megismerkednének a brit és az amerikai kultúrával.
Az utóbbi években a nyelvi osztályban végzett diákjaink közül szinte mindenki az ország különböző egyetemein folytatja tanulmányait. Tanulóink többek között műszaki, természettudományi, bölcsészettudományi, valamint jogi karokra nyertek felvételt, amit nagyban elősegített, hogy sikeres nyelvvizsgáikra pluszpontokat kaptak.
Célunk továbbra is az, hogy diákjaink a négy évfolyam elvégzése során középfokú nyelvvizsgát szerezzenek angol nyelvből (ECL, TELC, Origó), valamint hogy egy általuk választott tárgyból sikeres emelt szintű érettségi vizsgát tegyenek, hiszen ezek az új felsőoktatási törvény szerint elengedhetetlen feltételei lesznek a diákok felsőfokú intézményekben való továbbtanulásának.
Az informatika tantárgyat négy éven keresztül heti két órában tanulják a diákok. 


A képzés főbb jellemzői:
4 évfolyam,
gimnáziumi kerettanterv,
emelt szintű oktatás angol nyelv tantárgy(ak)ból,
emelt óraszám informatika tantárgy(ak)ból,
a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol,
a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): német,
felvétel a tanulmányi eredmények alapján.