Szép hagyomány a szalagtűzés gimnáziumunkban. Idén is sok meghívott vendéget szülőket, nagyszülőket, rokonokat és barátokat, az intézmény korábbi és  jelenlegi dolgozóit, a gimnázium partnereit,  Siklós város képviselőit, továbbá a Mohácsi Tankerületet  gazdasági vezetőjét, Paróczi Györgyöt is  üdvözölte Fischer Zsolt  intézményvezető, ünnepi beszédében.

A program kezdetekor a  végzősöket osztályfőnökeik  ,  12.a osztályosokat  Fischerné Balázs Eszter , a 12. b osztályosokat pedig.  Monostoriné Tóth Gabriella  vezette be  az ünnepség helyszínére, a gimnázium sportcsarnokába, melyet kitűnő ízléssel  most is Keitz Kornélia és segítői varázsoltak bálteremmé.

Majd megérkeztek a szalagtűző 11. évfolyamosok, a program szervezésért felelősök, Tengler Tamás és Dr. Ekkertné Monoki  Zsuzsanna osztályfőnökökkel az élükön.

A gimnázium vezetője személyesen tűzött szalagot Bányai Leonettának, Korcsmár Daniellának, (12.a) Ortner Kittinek, Hitze Charisma Sívának (12.b), négy tizenkettedikes Butor Barbara, Gál Zalán, 12.a)  Németh Panna Noémi  és Weinert 12.b)  pedig az intézményvezetőnek tűzött szalagot.

A hatalmas tapssal jutalmazott szalagavató táncokat – mindkét osztály esetében – Józsa Péter tánctanár tanította be.

Szénási Anna, ének-zene tanárnő a 9.a osztályos lányokból álló kórust készítette fel, Ők pedig meggyőzően, jó hangulatot keltve énekelték Ocho Macho Jó nekem című dalát.

Pozsonyi Márk (11.a)  és társai ,a Kapronczai Alapfokú Művészeti Iskola növendékei latin táncokkal kedveskedtek a vendégeknek.

 Talán a bál legmeghatóbb pillanatai voltak, amikor a végzősök felkérték a bálnyitó keringőre azt a „valakit”, akinek – többek között – köszönettel tartoznak, hogy eljutottak a szalagavatóig, és már itt állnak az érettségi kapujában.

A gimnáziumot támogatóknak köszönhetően számos értékes tombolanyeremény talált gazdára az est folyamán.

Választottak bálkirályt és bálkirálynőt, így a „királyi’’ pár, Bányai Leonetta és Weinert Gergő büszkén táncolt  a kör közepén.

A fotók is jelzik, a Siklósi Táncsics Mihály Gimnázium szalagavatója emlékezetes marad minden résztvevő számára.