A Jobb Veled a Világ Alapítvány pályázatot hirdetett magyarországi és határon túli nevelési-oktatási intézmények számára Boldog Iskola cím elnyerésére.

Az Alapítvány egyik kiemelt küldetése, hogy a pozitív pszichológia eredményeire építve adjon ötleteket és módszertani segítséget a boldogságra való képesség fejlesztéséhez. A Siklósi Táncsicsban –a sikeres pályázást követően - elindult a Boldogságóra program, melynek fókuszában az áll, hogy hogyan lehet a negatív gondolkodásmódon változtatni és a tanulásban egy optimista hozzáállást kialakítani a diákok körében.

Egy pontosítás : Természetesen attól és csak attól még nem lesz egy iskola boldog, hogy a diákok boldogság órákon vesznek részt, de egy lehetőség arra, hogy a gimnazisták kreatívan, empátiával dolgozzanak fel egy-egy témát,  beszéljenek segítő szándékkal és őszintén például a kapcsolatok ápolásáról, a megküzdési stratégiákról vagy akár az apró örömök élvezetéről.

A tantestület minden tagja kivette a részét a tervezett program megvalósításából, így – teljesítve a pályázatban vállalt kötelezettségeket és látva, hogy a diákoknak tetszik ez a lehetőség – a folytatás mellett döntöttek.

Ma büszkén teszi hozzá az intézmény bemutatásához diák, szülő és pedagógus egyaránt: Örökös boldog iskola címet kapott a gimnázium!